Ünnepi díszbe öltöztetett, kivilágított kukásautó járja Győr utcáit hétfő délután. Máskor is örömmel várják a gyerekek a kukák ürítésére érkező kukásautók megjelenését, de most kifejezetten az ünnepi hangulat kedvéért indul körútjára az autó.
A különleges megjelenés célja az is, hogy felejthetetlen perceket szerezzenek a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A MOHU által indított különleges karácsonyi kezdeményezés révén több vidéki városban is megjelennek a kivilágított kukásautók, hogy felhívják a figyelmet a hulladékszállításban dolgozók munkájára, akik hőségben, hóban, fagyban, hétköznap és ünnepnap egyaránt gondoskodnak a települések tisztaságáról, mint ahogy a győri GYHG kukásautói is a megszokott rend szerint érkeznek karácsonykor és szilveszterkor is a településekre.
Merre találkozhat az ünnepi fénybe öltöztetett kukásautóval?
A kivilágított kukásautó december 22-én 16 és 20 óra között járja Győr utcáit a tervek szerint a következő útvonalon:
16:30-tól Belváros: Szent István út, Árpád út, Bajcsy-Zsilinszky út, Rába kettős híd, majd Móricz Zsigmond rakpart.
17:30-tól Marcalváros: Déry Tibor utca, Borsos Miklós utca, Kovács Margit utca.
18:30-tól Adyváros: Ifjúság körút, Tihanyi Árpád út, Szigethy Attila út.

Készítsen Ön is fotókat a kukásautóval és küldje el a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közösségi oldalára!
Fotó:GYHG

