Akadálymentesített weboldal
Navigáció kihagyása
Vezetői gyűlés

Béremelés és juttatásemelés a győri GYHG-nál

Publikálva: 2026-03-19 Utolsó módosítás: 2026-03-19

A szakszervezet, az üzemi tanács és a győri GYHG vezetése közösen döntött március 19-én a szokásos, negyedévente összehívott munkáltatói és érdekképviseleti egyeztetésen arról, hogy a 260 főt foglalkoztató hulladékgazdálkodási cégnél egységesen minden dolgozói juttatás emelkedik 2026-ban.


Nagy Csaba, a győri GYHG ügyvezetője az eseményen elmondta: a vállalat anyagilag stabil, működéséhez közel három éve nem vett igénybe folyószámlahitelt. Fejlesztette és fejleszti jármű- és gépparkját, új szolgáltatásokat vezet be a lakosság számára, élen jár a digitalizációban, és gazdaságilag is eredményes, amihez elengedhetetlen a dolgozók megbecsülése. A jó munkához jó fizetés jár, ezért a cég vezetése fontosnak tartja, hogy a győri GYHG kigazdálkodja a dolgozók javára a juttatások emelését, amit évről évre tovább bővít.



A megbeszélésen kiderült, hogy az idén 5 százalékos béremelésre kerül sor, emellett a dolgozók SZÉP-kártyájára a tavalyi 35 ezer forinttal szemben immár 37 500 forint érkezik, miközben továbbra is 12 ezer forintos élelmiszer-utalványban részesülnek. Jó hír a munkavállalóknak, hogy az idén a cég már a munkába járás költségének 100 százalékát téríti, így a munkavállalóknak nem kell fizetniük a tömegközlekedési bérleteikért. Az autóval munkába járók költségeit a törvényi maximum összegen számolják el. A cég iránti hűséget is megnövelt összeggel, 30 és 125 ezer forint közötti törzsgárdajutalommal díjazza a vállalat. 15 ezer forintról 50 ezer forintra nő a szemüvegtámogatás, a gyermekenkénti iskolakezdési támogatás 30 ezer forintról 35 ezer forintra, a temetési segély pedig 50 ezerről 80 ezer forintra emelkedik. Újdonságként a cég az idén bevezeti a 100 ezer forintos házasságkötési, valamint a 100 ezer forintos családalapítási támogatást.



Az egyeztetésen a szakszervezet, az üzemi tanács és a győri GYHG vezetése egyhangúlag fogadta el a 2026. évi bér- és juttatásemelést, és egyetértett abban is, hogy a juttatások emelése 2026. január 1-jéig visszamenőleg érvényes, így azokat 2026. május 8-án a cég minden dolgozójának kifizeti.

A találkozót követően Barián Attila szakszervezeti helyi vezető elmondta, hogy egyeztetés és korrekt párbeszéd mentén alakult ki a 2026. évi juttatások emelkedésének mértéke.
– Jó, hogy stabil a GYHG, így van pénz és szándék a dolgozók megbecsülésére, de mi is figyelemmel vagyunk a cég helyzetére – mondta a szakszervezeti vezető.



– Az üzemi tanács minden olyan területen, ahol szerette volna, eredményt ért el. Javaslatainkat a GYHG vezetése befogadta, volt olyan bérelem, amelyet a mi kérésünknél is nagyobb mértékben növelt a menedzsment – szögezte le Miski Szilárd, az Üzemi Tanács elnöke.

A szakszervezet, az üzemi tanács és a győri GYHG vezetőinek egyeztetésén abban is megállapodtak, hogy a győri közüzem augusztus 30-án a győri Xantus János Állatkertben tartja családi napját, ahová a dolgozók mellett a családtagokat is szeretettel várják.


Fotók, videó: GYHG